1. rész
2014. Június 10-14. Gloucester, Anglia
Végre kedd. Mióta vártam már ezt a napot. Két hónapja lefoglaltam a jegyet Bristolba, és egy hét múlva vissza haza, Budapestre a Billzone.eu támogatása révén. Végre ismét úton leszek egy következő megmérettetésre. A délelőttöm pakolással zajlik, próbálok valami rendet is hagyni magam mögött. Dél van. Bepakolva várom Kozit. A reptéren dolgozik. Bár ezen a napon szabadnapos, azért felajánlotta, hogy kivisz. Mint tudjuk, a parkolás elég drága mulatság, legfőképp a reptéri parkolóban, így egy buszmegállóval arrébb leparkoltunk, és busszal tettük meg azt a kis távolságot a reptér bejáratához. Mivel szokás szerint kézipoggyásznak megfelelő méretű táskával utazom, a check-in-t kihagyom, és indulunk a poggyászátvilágításhoz. Igen hosszú sorban kígyózik az embertömeg, Kozival meg is beszéljük, hogy a másik oldalon találkozunk majd valamikor. Ekkor az egyik biztonsági őr, hallva beszélgetésünket, felajánlotta nekünk a soron kívüli áthaladást. Ezzel igen sok időt megspóroltak nekem, nem mintha siettem volna, de valljuk be, végig várni azt a hosszú sort, biztosan nem a legizgalmasabb aktivitásaim egyike lett volna. Már pakolhatok is be a kis ládákba a scan-nelőhöz vezető futószalagra. Egyik kezemben egy péksütemény és a jegyem, másikban üdítő és a poggyász. Táskából laptop ki, napszemüveg, övtáska, kézipoggyász a ládákba. Átsétálok a scan-nelőn, nincs csipogás, várom a ládáimat. Érkeznek. Táska ki, át egy szemközti asztalra, laptop bele, övtáska fel. Kis malőr a jegyemmel és a napszemüvegemmel, de miután ezeket is visszakaptam, végre elhagyhattam a biztonsági zónát a kapum irányába. Valami mindig történik. Egyszer ragasztógyurmát hisznek plasztiknak, máskor II. világháborús töltényt találnak nálam, persze kulcstartó formájában.
Hamarosan a gépen ülök, és kedvenc részem, a kifutóra fordulás, motorbőgés, gyorsulás, és az emelkedés következik. Itthon majdnem 30 fok, felhő szinte alig. Távolodik tőlem a város, az ország, majd Európa is. Nem véletlenül írtam ezt, tudniillik az angolok szerint ők Nagy Britanniában élnek, nem tartoznak Európához. Ők már csak ilyenek. Ahogy közeledem Angliához, egyre több sárkányt látok a felhőkből kiválva.
Szeretem a felhőket, szeretem az eget bámulni. Pláne, ha a szél is fúj. Jó szórakozásnak tartom a folyamatosan mozgó, változó formákat a felhőkben, melyek néha történetet is írnak le, vagy épp beleillenek mindennapjainkba, mintha jelzésként szolgálnának életünkben. A sárkányok közt elidőztem még egy kicsit, miközben bejelenti a kapitány, hogy 10 percen belül leszállunk. Már alig vártam, hogy letegyem a lábam Angolföldön. Előző beszámolóm alapján páran már tudjátok, mennyire szeretem Angliát.
folyt. köv.
Petra Koncz 