Az Európa Bajnokok ligájáról egy kicsit: Egy évben három forduló van, amelyen helyezéstől függően pontokat kap a különben minimum 6 fős külön férfi és női csapat. A legjobb 8 csapat jut be a döntőbe, ami 2019-ben Szlovéniában volt. Én személy szerint nem vettem részt a fordulókon, amelyek leginkább Németországban szoktak lenni, hiszen 5 éve nem játszottam. A 2019-es évben csatlakoztam újra egy-két nemzetközi versenyhez, és így, mivel nem voltam még egyik klub tagja sem, bárkihez csatlakozhattam volna, természetesen, ha egy klub meghív játszani. A döntő előtt egy héttel kaptam a meghívást a TSV SCHMIDEN német klubba, amelyet nagy örömmel elfogadtam, és már készültem is a hétvégi versenyhez.
2019. november 22.-én kora reggel vonatra szálltam és Bécs felé vettem az utam. A bécsi „Nyugati pályaudvaron” kellett volna várniuk osztrák „gyerekkori” barátaimnak, és csapattársaimnak, de hogy semmi se menjen simán, ők persze egy másik pályaudvaron vártak rám. Majd egy órát ücsörögtem egy kávézóban, mire megérkeztek és délután 3 körül indulhattunk is végre autóval a Bledi-tóhoz Szlovéniába, a ’European Champions League Finals’-ra, vagyis az Európa Bajnokok Ligája döntőjére.
Az út igazán zökkenőmentes volt, kivéve hogy lefoglaltam a navigátort egy komoly társalgással, így a sofőr nem lett értesítve arról, hogy le kellett volna kanyarodni valahol. Szerpentines utakon egy hatalmas hegyen keresztül kanyarogtunk kb 30 km/h-s sebességgel fel, majd a hegytetőről le a célállomásunkig. Este 8-kor érkeztünk meg a csodaszépen kivilágított kis városba, és haladtunk végig a tó mentén a verseny helyszínéhez. A Grand Hotel Toplice ***** előtt leparkolva
megcsodáltuk a másik oldalon kivilágított hegyormon lévő várat, majd végig sétálva az antik bútorzatú szálloda folyosóin
, beléptünk a verseny helyszínét biztosító rendezvényterembe
.
A csapat tagjai hamarosan mind megérkeztek: (balról jobbra) Koncz Petra Magyarország, Debora Blessing Németország, (hátul) Verena Rohrer Ausztria, Irma Del Grosso Németország, Sabrina Asleitner Ausztria, Gerova Blagovesta alias Vesti Bulgária.
Egy óra csevegés után egy közeli pizzériában ültünk le vacsorázni és hangolódni a hétvégi versenyre. Vestit, Debit és Irmit csak látásból ismertem, így emiatt is nagyon örültem ennek a meghívásnak a csapatba. Hamar kiderült, hogy mindannyiunk igazi egyéniség, és nagyon jól fogjuk érezni magunkat a hétvégén a győzelemért közösen harcolva. A csapatunknak volt egy tiszteletbeli tagja, aki persze férfiként nem versenyezhetett velünk, ő Vesti barátja, a szintén csocsós Björn Hoffmann Németországból, aki szuper támasz és csapattárs volt egész hétvégén.
Másnap közös reggelivel indítottunk a szállásunk éttermében
, majd a helyszínre érve
hamarosan megkaptuk a szombati kvalifikációs meccseink listáját.
Meglepetésünkre mind a három ellenfelünk az olasz Garlando nevezetű asztalt választotta, míg a mi választott asztalunk a német Leonhart volt.
A lebonyolítási rendszerről: az EBL ”multi-table”-ös, vagyis több asztalos (Garlando, Leonhart, Bonzini, Tornado, Roberto Sport) verseny, amelyen minden csapat saját asztalt választ, ezt nevezzük „Home Table”-nek. Ha az ellenfeled csapata másik asztalt választott, két asztalon folyik a meccs. 40 gólt kell elérni, és 4 gólonként váltunk asztalt is, illetve párost vagy egyénizőt is. Ez 10 db 4 gólos meccset jelent, amelyen 8 páros és 2 egyéni meccs történik. A szisztéma a következő: Elkezd az első két páros egymás ellen játszani, majd ha az egyik eléri a 4 gólt, jön a következő két páros. Ha pl az első meccsen 4:1 lett az eredmény, a következőben 8 gólig kell elérni, vagyis az egyik csapatnak csak 4-et kell lőni, viszont a másik csapat lőhet akár 7 gólt is, tehát a hátul levő csapat bármikor behozhatja a lemaradását; és ez így megy 40 gólig. A párosoknál annyi a kikötés, hogy ugyanaz a két ember nem alkothat kétszer egy párt, tehát állandó párcserének kell lennie, és az a két ember, aki a vége felé lévő két egyénit játssza, nem játszhat az utolsó két párosban.
10.00-kor kezdődött is az első meccsünk a Szlovén csapat ellen. Ahogy Magyarországon, Ausztriában is a mai napig Garlando-n játszanak, míg nálunk a Garlando különböző modelljei találhatóak a szórakozóhelyeken, Ausztriában leginkább a WM változat, így egyértelműen mi hárman, Vrony, Sabrina és én játszottuk az ezen az asztalon folyó meccseket. Debi, Irmi és Vesti pedig a Leonhart meccseket.
Garlando-n 2013-ban játszottam utoljára, így néha voltak nehézségeim, ennek ellenére alapjában véve elég jól ment a páros és az egyéni játék is.
Szerencsére a csapattársaimnak is nagyon jól ment, így az első meccset 40-17 – re nyertük.
A következő meccsünk 5-re volt kiírva, a harmadik pedig 7-re, így volt majdnem 6 óra szabadidőnk, amit városnézéssel akartuk tölteni,
de a csöpögő eső beterelt minket egy helyes kis Ír pub és étterembe, így a csapatépítés ott folytatódott.
16.30-kor már az asztaloknál pötyögtünk, majd 17.00-kor kezdődött is a meccs az orosz csapat ellen, 19.00-kor pedig egy osztrák csapat ellen játszottunk. A napot 20.00-kor zártuk a versenyhelyszínen mind a három csapatot legyőzve csoportelsőként.
A napot közös vacsorával, a vasárnap reggelt pedig közös reggelivel nyitottuk készen állva a győzelemre.
Vasárnap délben kezdődött az első meccsünk ismét a szlovén csapat ellen, Garlando-n és Leonhart-on.
Majd a legerősebb osztrák csapat jött ellenfélként, köztük magyar társunkkal, Takács Noémival. Hagy ne mondjam, választott asztaluk a Garlando volt. Őket szintén legyőzve jutottunk el a döntőig.
A döntőt 16.00-kor kezdtük el játszani, hozzánk hasonlóan szintén vegyesfelvágott, német klub ellen, ahol németek, csehek és egy magyar társam, Ikervári Andrea is játszott/ik.
Végig fej-fej mellett haladt a döntő mérkőzés az arany kupáért; néha az egyik, máskor a másik csapat vezetett egy-két ponttal. A Tornado-n behozva a lemaradásunkat 7:3-ra játszottam le az egyéni meccset, majd megtartva a vezetést, az utolsó páros meccsen nekünk 3, az ellenfélnek 5 gólt kellett belőnie az aranyért.
Jó pár szerencsésen bepattanó gólt kaptunk, a véghajrában alul maradtunk, és így az ezüstöt sikerült hazahoznunk. A meccs, szuper izgalmas volt, mindenki nagyon jól játszott, és ezúton is szeretnék gratulálni a frankfurti csapat kiváló teljesítményéhez, különösen kiemelve Ikervári Andreát.
A verseny után, nagy örömömre, Debi és Irmi megkeresett azzal, hogy szeretnék, ha a 2020-as szezont a TSV SCHMIDEN-nel játszanám. Természetesen igent mondtam. Az első forduló márciusban, a második pedig augusztusban esedékes. Nagyon várom, hogy a 2020-as évben együtt harcolva a fordulókon jussunk a döntőbe, és hozzuk el együtt ezúttal az arany kupát!
A jövő, 2021-es szezonban pedig remélem, hogy a magyar férfi és női csapat is kap támogatást, hogy együtt játszhassunk egymásért, Magyarországért, hogy magyar csapatként küzdjünk az Európa Bajnokok Ligájában a győzelemért.
Petra Koncz 