Az osztrák Lake Challengert még ki sem pihentem, máris a XIX. FUS Slovak Rosengart Championships-re indultam pénteken reggel két magyar társammal, Rozsos Gáborral és Polacsek Andrással, egy autóban Pestről reggel 9.30-kor. Délben már az asztaloknál állva gyakoroltunk.
Utoljára 2010-ben, tizenegy éve játszottam ezen az asztalon. Magyarországon nincs ilyen típusú asztal, így gyakorolni nem tudtam rá, de emlékeim szerint jól játszható, jó labdával rendelkező asztal volt, és több bajnokságot és kategóriát is nyertem a versenyeiken.
A gyakorlás során észleltem, hogy különböző súlyúak voltak a rudak az asztalokon, ami a lövéseimet megnehezítette. A labdákkal hasonló a helyzet, mint az osztrák versenyen, új labdájuk volt, ugyanolyan deformáltak voltak, már a megvásárlás pillanatában. Míg azok, akik pin illetve snake shot/lövéssel játszottak, nem volt gondjuk, mivel a labdát a bábujuk alatt fogták be, így nem számít, ha a labda nem gömb alakú. Az én, úgymond, old-school játékstílusomat, ahol a labdát a bábuk között passzolgatom, sajnos nagyban befolyásolja. Az egész verseny alatt a legtöbb asztalon problémáim voltak a játékkal. Azok az asztalok, ahol a súlyozás rendben volt, jobban játszottam, azokon csak a labdákkal kellett megküzdenem, és nyertem a meccseket. Ez viszont kevés volt.
Pénteken a vegyes páros volt a fő kategóriám, amin Giuliano Bentivoglio, olasz bajnok társammal játszottam. Benti egész nap kapus poszton játszott más kategóriákban, így az első meccsünket, amelyen nagyon jól védekeztem és játszottam, sajnos kikaptuk, mivel nem volt a kezében a középpályás és csatársori játéka. Ezen a napon nem is játszottunk több vegyest a többi kategória időebeli elhúzódása miatt.
Szombaton semi-pro párosba jutottunk be csak Blagovasta Gerova, bolgár párommal, mivel egy félreértés miatt, nem jelent meg a nyílt páros partnerem, így Vestit hívtuk fel, hogy oda tudna-e érni a verseny helyszínére a szállásról és játszani velem. Mivel nem tudott időben érkezni, ami érthető volt, ezért a le nem játszott meccseket elvesztettnek tekintették, így a semi-pro kategóriában tudtuk folytatni a versenyzést. A meccseink szuperül haladtak, egyiket a másik után nyertük. A döntőben 2:0-ról felhozta az ellenfél 2:2-re a játékot, de az 5. szettben 5:1-re diadalmaskodtunk! Szuper játék volt! Köszönöm Vesti!


A női egyéni is ezen a napon volt, a 4-ben voltam, amikor My Lihn Tran, német játékos ellen játszottam, de végül alul maradtam, nem tudva kihasználni valódi játékomat azon az asztalon, így az 5. helyen végeztem. My Lihn nagyon szépen játszott, ezt mindenképp meg kell említenem.
Vasárnap szintén reggel 10:00-kor kezdődtek a meccsek. Vegyesben Bentivel haladtunk előre a vigaszágon, megérkezett a csatárjátéka, így nyertük a sorban következő meccseinket a döntő felé. Végül az 4. helyen megragadtunk, és órákig nem játszottunk tovább a többi kategória miatt.
A női párost 15.00-kor kezdtük Blagovesta Gerova-val, majd a döntőt éjszakára értük el. Ikervári Andrea és Ponty Patrícia, magyar páros ellen játszottuk, akik ellen elvesztettük a mérkőzést, így a 2. helyen végeztünk. Míg jól védekeztem, lőni nem tudtam hátulról a rúd miatt, ez sajnos a meccsbe került. Általában 2-3 gólt is szoktam normális körülmények között lőni, ez most nem így alakult. Nem tudtam megszokni sem a súlyát, sem a görbeségét. Vestinek hullámzó volt a játéka, egyik szettben jól ment neki, a másikban nem. Így a sok hiba miatt, alul maradtunk. Szeretnék gratulálni Andinak és Patinak, nagyon szépen játszottak!

A női páros döntője után játszottuk a következő vegyes párosunkat. Ugyanazon az asztalon készülődtek, amikor visszatértem a pihenőmből. Mondtam, hogy nem szeretnék azon az asztalon játszani, ugyanis nem volt 2-barom (védő-támadó) rajta, szinte alig tudtam egy-egy pontos lövést kivitelezni a női páros döntőben, mint említettem. Egy másik asztalt javasoltak, azt mondták, hogy az jó. Persze azon ugyanúgy nem tudtam lőni, ami sajnos itt is a meccs elvesztésébe került, így Bentivel a 4. helyen végeztünk.
Éjfélkor útnak is indulhattunk haza felé. 2:20-kor a Népigetben kerestem éjszakai buszt Kőbánya-Kispest felé, végül egy lány tudott segíteni ebben, és sikeresen el is értem a 2:55-ös személy vonatot Szolnokra, így szerencsésen, az előző versenyhez képest, hétfő hajnali 5-kor már otthon lehettem, és kezdhettem a pihenést és felépülésemet.
Eredmények:
Semi-pro páros: 1. helyezés – Blagovesta Gerova-val
Női páros: 2. helyezés – Blagovesta Gerova-val
Vegyes páros: 4. helyezés – Giuliano Bentivoglioval
Női egyéni: 5. helyezés