2019 június 3.-ra meghívást kaptam a szolnoki Rendőrkapitányság által szervezett Drogprevenciós Napra. A szolnoki önkormányzat segítségével jutottak el hozzám, ahova még a hazaköltözésem idején jelentkeztem be projektemmel, melynek lényege, hogy bármilyen városi eseményen vagy rendezvényen részt kívánok venni, ahol lehetséges a csocsó, mint sport népszerűsítése. A Rendőrkapitányság drogprevenciós programja arról szól, hogy alkohol-, és drogfogyasztás helyett miket csinálhatnak a gyerekek, mivel foglalhatják le magukat és felesleges energiáikat.
Délután 3 órakkor egy körülbelül 25 fős középiskolás csapat érkezett az Új Nemzedék, KÖZÖSSÉGI TÉR nevű helységébe (Szolnok, Kossuth Lajos út 18.), ahol 12.00-18.00 óráig ingyen játszhatnak és tölthetik az idejüket a gyerekek. Lehet csocsózni, dartsozni, FIFÁzni, kártyázni és társasjátékozni.
Körbe ültünk, az Új Nemzedék KÖZÖSSÉGI TÉR vezetője, Kálmán Noémi és a program közreműködői itallal és sütivel kínálták a gyerekeket. A találkozót a Rendőrkapitányság Megelőzési és Értékelő Alosztály szóvivője nyitotta meg, majd megkapva a szót, arról kezdtem beszélni, milyen fontos, hogy megfelelő szabadidős elfoglaltságot találjanak a gyerekek az iskolanapok után, és a hosszabb szünetekben.
A sport, a zene, a művészet különböző ágai ismertek, egyre szélesebb a választék. Sokan sajnos a virtuális világ, a számítógépes-, a PS-, stb játékok, a telefonok rabjai, amelyek mind társadalombomlasztók. Az egyén megfelelő fejlődése sem jön létre, nincs közvetlen interakció a társadalom egyedeivel, nem tanulják meg megfelelően a kudarcok és különböző szituációk kezelését egy közösség részeként.
A kérdésemre, hogy ki mivel foglalja el magát az iskola után, nem sok választ kaptam. Hogy megtaláljuk azt az elfoglaltságot, ami leköt, jól érezzük általa magunkat, és még fejleszt is, azon múlik, mennyi mindent próbálunk ki, hogy a hozzáillőre akadjunk.
Megkérdeztem őket, hogy szeretnek-e olvasni például, csak a lányok lelkes ’IGEN, NAGYON’ válasza hangzott fel. De vajon miért szeret, és miért nem szeret valaki olvasni? Ez is attól függ, hogy mennyi könyvet tartott a kezében, hány fajta irodalomban próbálta megtalálni érdeklődését. Gyerekkorban szükséges az irányadás, hisz oly sok mindenről nincs ismeretünk, a felnőttek irányadása nagyon fontos. Saját példám, hogy édesanyám addig adta a kezembe a könyveket, míg végül megszerettem olvasni. Többet letettem pár oldal után, mielőtt megtaláltam, vagy inkább édesanyám, azokat a könyveket, amik lekötötték a figyelmemet, és szívesen töltöttem időmet olvasással is.
Ugyanez a helyzet minden szabadidős foglalkozással is. Többféle sportot ki kell próbálni, míg megtaláljuk azt, amelyikben jól érezzük magunkat, és sok gyakorlással akár jók is lehetünk benne. Természetesen nem mindenkiből lesz atléta, versenyző. Hallottam olyan emberről is, aki nagyon jól kosárlabdázott, és imádott edzésekre járni, de amint szóba került a verseny, ő nemet mondott. A versenyszellem nem mindannyiunkat vezérel, és ezzel nincs is semmi probléma. A lényeg, hogy olyan elfoglaltságot találjunk, ami elfeledteti velünk a mindennapos rutint, ki tudjuk engedni a gőzt, és feltöltődünk vele. Nem mindenki sportos testalkatú/beállítottságú, de mindenben lehet fejlődni, nem utolsó sorban a testi és szellemi fejlődés is lehetséges, ha időt és energiát fektetünk bele.
Különbözőek vagyunk, van aki introvertált, befeléforduló, vagyis szívesebben tölti az idejét egyedül vagy maximum egy-két ember társaságában, és vannak az extrovertáltak, a kifeléfordulóak, akik nagyobb társaságokban érzik jól magukat. Az élet a lélek és a test fejlődéséről szól, hogy megtaláljuk magunkat, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Fontos, hogy megismerjük és elfogadjuk magunkat, és ez által találjunk olyan tevékenységeket, amik optimálisak számunkra.
Rengeteget sportoltam, mindenben részt vettem, bármilyen sportlehetőség is adódott, szívesen kipróbáltam. Ping-pong, kézilabda, atlétika, úszás, kajakozás, lövészet, csak hogy egy párat említsek. Állandóan játszottam, sportoltam, versenyeztem. Én így éreztem jól magam. Különböző társaságokkal ismerkedtem meg, tanultam meg veszíteni és győzni, és mindig mindenben a motivációt, a fejlődés lehetőségét láttam. Így fejlődtem, míg a 90-es évek végén rátaláltam a csocsóra.
Míg a barátaim kártyáztak, én a csocsóban találtam meg a szórakozást egy helyi szórakozóhelyen. A játékba azonnal beleszerettem, hiszen négyen játszottunk, és minden egyes labdamenet új élményt nyújtott; játszva fejlődtünk. Eleinte hétvégente csocsóztam. Bárhova betértem, azonnal társaságra leltem azok személyében, akik szívesen csocsóztak. Ha nem ért rá egyik barátom sem, nekem pedig mehetnékem támadt az iskolai feladatok elvégzése után, egyedül is betértem egy csocsós helyre, ahol már játszhattunk is. A csocsó az ismerkedésre is nagyszerű eszköz, eddigi életem során ez be is bizonyosodott. Mikor 2000-ben lekerültem Szegedre főiskolára, a közelemben lévő kollégiumba tértem be először. Két csocsóasztal is várta lelkes játékosait az aulában, már aznap 15-20 fős társaságot ismerhettem meg. 2004-ben Ausztriába nyertem Ersamus pályázatot. Érkezésem napján megkérdeztem egy srácot a főiskolán, hogy hol találok csocsóasztalt a városban. Aznap este letettem egy eurót az asztalra kihívva a győztest. Az első játék után állandó társaságra találtam az ott töltött tanévben. Nagyon szép időszak volt.
2003-ban kezdtem versenyszerűen játszani. Az első magyar országos bajnokság után nem sokkal már Ausztriában játszottunk csocsópárommal. Egy osztrák-magyar állampolgár mind a két országban csocsózott, ő –nevezzük- fedezett fel minket, és vitt ki Bécsbe egy versenyre. Szuper élmény volt új emberekkel és stílussal és ellen játszani. Imádtuk! Ezek után tíz évem arról szólt, hogy a versenyekre való kijutást szervezzem. A 2000-s évek elején, mikor még a turizmus nem indult be, potom összegekért jutottam el bárhová Európában. Hol busszal, hol vonattal, hol repülővel utaztam, mikor melyik volt a legjutányosabb. Angliába 10.000 Ft-ért repültem oda-vissza, csak hogy említsek egyet a sok közül. Mivel sok versenyre jutottam el, rengeteg emberrel ismerkedtem meg, és sok meghívást is kaptam különböző országokba, versenyekre. A napi 8-10 óra gyakorlás visszatérült. Országos-, Európa- és Világbajnoki címeket nyertem, életre szóló barátokat szereztem.
Az elmúlt 15 évben sok meghívást kaptam iskolákba, rendezvényekre, hogy versenyt szervezzek, hogy csocsózzak az érdeklődőkkel, hogy a sportunkat népszerűsítsem.
Célom a középiskolások összefogása a csocsó által, edzések és iskolán belüli, városi majd országos juniorbajnokságok szervezése. Az iskolák, az önkormányzat és a rendőrség támogatása reményében szeptemberben elindítjuk ezt a foglalkozást, a csocsó által összehozzuk a gyerekeket, és egy szuper szabadidős foglalkozást biztosítunk számukra.
Hogy mi is a csocsó?
Egy olyan játék, amely teljesen kikapcsol, kiszakít a valóságból, a rohanó világból. Amikor a játékosok az asztal felé hajolnak, megszűnik számukra a környező világ. Szórakoztató élményt nyújthat minden egyes játék, megtanít győzni és veszíteni, csapatjáték is lehet, közösséget építhet. A projekt célja éppen ezeknek a sajátosságoknak, főként a közösség építésnek az erősítése.
Játék közben a játékosok figyelnek, mindig tanulnak és próbálják mindazt hasznosítani, amit láttak és tapasztaltak a korábbi meccseken, az előző labdamenetekből, más játékából leszűrve. A csocsó, a játék rengeteg érzelmet vált ki, nem beszélve arról, hogy különböző emberekkel ismerkedünk meg, így segítjük az összetartozást egy közösségért, amely által egy erősebb társadalmat építünk a jövő számára.
A játék legtöbbször izgalmas és élménydús, néha frusztráló, dekoncentráló, néha feladjuk, néha mindent beleadunk, és ezek meg- és felismerése nemcsak a játékban, a való életben is segítségünkre van. Ezért fontosnak tartom, hogy a játékokat elemezzük a gyerekekkel, hogy megtanulják saját magukat elemezni és fejleszteni, önismeretet tanítani. Minden siker és kudarcélményt motivációként erősíteni bennük, átbeszélni a történteket és az ő választási lehetőségeit.
Az egyéni játék nagyon is megmozgat, de a páros is lehet izzasztó a hirtelen reagálások, a gyors mozdulatok és lövések miatt. Mindez adrenalint termel, erősíti a koncentrációkészséget, fejleszti a kézügyességet, gyorsítja a reflexeket, pontosságra és gyors felismerő készségre tanít. Mozgatja a testet és az agyat, ezek együttműködését. Mivel ráadásul minden ember más, ezért a különböző játékstílusuk, a gyengeségeik és erősségeik, az hogy különbözőképpen gondolkodnak, és másként reagálnak a játékra, másféle stratégiákat követnek, ezért minden egyes asztalhoz lépésnél más és más játékélményt és tapasztalatot ad.
A játékost bíztatva és mind a technikai és mentális segítséget megadva neki elősegíti a fejlődését, ami sikerélményt nyújt, ezért még többet akar játszani.
Összegezve: a csocsó sokirányú fejlődést eredményez az egyén, a közösségek és a társadalom számára egyaránt.
Petra Koncz 